DIÁKHÁLÓ ALAPÍTVÁNY

Header Image  

Vegyél részt nemzetközi projektekben!

  [ Kezdolap/Home ]     
 
 
 

Fiatal tudósok találkoztak a Tudomány és Technológia Fesztiválján Pozsonyban

2009. november 3-7., Pozsony/Bratislava

A 2009. november 3-7. között rendezték meg a Tudomány és Technológia Fesztivált Pozsonyban. A szlovák AMAVET egyesület minden évben azonos időpontban rendezi meg a nagyon vonzó versenyt, a tudományos és technológiai kutatásokkal kapcsolatos nemzetközi kiállítást fiataloknak. A fesztivál alatt a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy jeles szakemberekkel vitathassák meg projektjeiket. A fesztiválon francia, belga, lengyel, cseh, szlovák, spanyol és magyar fiatalok oszthatták meg tudásukat, tapasztalataikat egymással, illetve köthettek barátságot egymással.

Magyarországot a Diákháló Alapítvány megbízásából két fő képviselhette: Tátrai Róbert illetve a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium tanulója, Biró Gábor.


A résztvevők magas színvonalon prezentálták munkájukat poszterek, PowerPoint bemutatók, 3 dimenziós modellek, vagy megépített készülékek formájában.
Több mint 150 fiatal tudós mutatta be egyedi kutatásait különböző területekről, például csillagászat, fizika, matematika, robotika, ökológia stb. Mintegy ezer látogató: tudósok, tanárok, diákok vagy éppen a témák iránt érdeklődők tekintették meg a fesztivált, amely lehetőséget ad a kommunikációra, ismeretszerzésre vagy éppen kísérletezésre.


A fiatal tudósok munkái minden évben bemutatásra kerülnek az Európai tudományos hét keretében.
A Tudomány és Technika Fesztivál győzteseinek lehetőségük nyílik arra is, hogy számos további nemzetközi fesztiválon részt vegyenek, mint pl. az Európai Tudományos- és Diákalkotó Fesztiválon (Expo Science Europe), a Nemzetközi Tudományos- és Technikai Diákalkotó Kiállításon (Expo Science International), valamint az Intel Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (IntelISEF).

 

 

 

 

 

 
 

LISTSERVE
ListServe

CALENDAR
Calendar