![]() |
DIÁKHÁLÓ ALAPÍTVÁNY |
![]() |
||||||||||||||||
Vegyél részt nemzetközi projektekben! |
||||||||||||||||||
|
Energia a Jövőnk2006 óta az Energia a Jövőnk iskolai program jelentős mértékben járult hozzá és segítette elő az energia iskolai oktatását Európa szerte. A program célja, hogy megismertessen mindenkit az energiafogyasztási szokásainkkal szoros összefüggésben lévő éghajlatvédelemmel, illetve azzal, hogy a korszerű anyagok mint a műanyag, hogyan járulhatnak hozzá az energiatakarékossághoz és a nyersanyagforrások megőrzéséhez. Program A 2008-2009. tanév programjának célja:
* tanárok motiválása innovatív, gyakorlati tevékenységek integrálása a
tudományok oktatásába válaszul a diákok és a társadalom elvárásaira; A program célja, hogy felértékelje, támogassa és terjessze a tudomány oktatásának tapasztalatait: * a probléma alapú tanulást; A tudomány oktatásának tantárgyközi megközelítése Az “Energia a Jövőnk” iskolai program számos tantárgy területét magába foglalja: természettudomány, nyelvek, művészet, földrajz, társadalmi ismeretek, történelem és számítástechnika. Javasoljuk a tanároknak, hogy a tantárgyközi megközelítést vegyék alapul. A program három of témát foglal magába: * Energiahatékonyság, mint a formatervezés és anyagkiválasztás következménye az energiafogyasztásra; Osztálytermi feladatok és versenyek Az iskolai program négy, útmutatóval ellátott on-line feladatból áll: 1. Design verseny Korosztály: 16-20 évesek Eredmény: Maximum 3 diákból álló csoportok - egy tanár vezetésével - szöveges pályázatot adhatnak le egy multimédia fájllal az alábbi formátumokban: photo (jpg vagy gif), Power Point prezentáció (ppt vagy pps), movie (wmv, mov vagy avi), Flash prezentácó (swf) vagy PDF. Fakultatív: javasoljuk a résztvevőknek, hogy amennyiben lehetséges, készítsenek/tervezzenek egy tri-dimenzionális prezentációt a megoldásukról az adott problémára. Díjak: Három díjat osztunk ki mind a négy feladatra külön külön. Az első helyezett meghívást kap Brüsszelbe, a második és harmadik pedig oktatási design szoftver szerencsés nyertese lehet. Többeta versenyről. 2. Energia felderítő verseny Korosztály : 10-16 évesek
* vagy egy rövid filmet készítenek a Hős viselkedéséről és magáról a
helyzetről elmagyarázva, hogy miért választották éppen azt a
szituációt. A magyarázat film formájában készüljön, vagy Eredmény: film vagy két fénykép magyarázó szöveggel. 3. Energia viták Korosztály : 12-20 évesek Eredmény: Az iskoláknak egy összefoglalót és két fotót kell készíteniük a vitáról (vagy egy fotót és egy videót). Minden iskola számára megjelenési helyet nyújt a honlap. Többeterről a tevékenységről. 4. Társalgások Korosztály : 12-20 évesek Eredmény: A chat során létrejött társalgási forgatókönyvet a honlapon tesszük közzé, mely lehetővé teszi a honlapra látogatók számára, hogy minél többet megtudhassanak az on-line beszélgetés témáiról. Mindez tanári kiegészítő eszközként is szolgálhat további osztálytermi beszélgetésekhez 2006 óta az Energia a Jövőnk iskolai program jelentős mértékben járult hozzá és segítette elő az energia iskolai oktatását Európa szerte. A program célja, hogy megismertessen mindenkit az energiafogyasztási szokásainkkal szoros összefüggésben lévő éghajlatvédelemmel, illetve azzal, hogy a korszerű anyagok mint a műanyag, hogyan járulhatnak hozzá az energiatakarékossághoz és a nyersanyagforrások megőrzéséhez.Program A 2008-2009. tanév programjának célja:
* tanárok motiválása innovatív, gyakorlati tevékenységek integrálása a
tudományok oktatásába válaszul a diákok és a társadalom elvárásaira; A program célja, hogy felértékelje, támogassa és terjessze a tudomány oktatásának tapasztalatait: * a probléma alapú tanulást; A tudomány oktatásának tantárgyközi megközelítése Az “Energia a Jövőnk” iskolai program számos tantárgy területét magába foglalja: természettudomány, nyelvek, művészet, földrajz, társadalmi ismeretek, történelem és számítástechnika. Javasoljuk a tanároknak, hogy a tantárgyközi megközelítést vegyék alapul. A program három of témát foglal magába: * Energiahatékonyság, mint a formatervezés és anyagkiválasztás következménye az energiafogyasztásra; Osztálytermi feladatok és versenyek Az iskolai program négy, útmutatóval ellátott on-line feladatból áll: 1. Design verseny Korosztály: 16-20 évesek Eredmény: Maximum 3 diákból álló csoportok - egy tanár vezetésével - szöveges pályázatot adhatnak le egy multimédia fájllal az alábbi formátumokban: photo (jpg vagy gif), Power Point prezentáció (ppt vagy pps), movie (wmv, mov vagy avi), Flash prezentácó (swf) vagy PDF. Fakultatív: javasoljuk a résztvevőknek, hogy amennyiben lehetséges, készítsenek/tervezzenek egy tri-dimenzionális prezentációt a megoldásukról az adott problémára. Díjak: Három díjat osztunk ki mind a négy feladatra külön külön. Az első helyezett meghívást kap Brüsszelbe, a második és harmadik pedig oktatási design szoftver szerencsés nyertese lehet. Többeta versenyről. 2. Energia felderítő verseny Korosztály : 10-16 évesek
* vagy egy rövid filmet készítenek a Hős viselkedéséről és magáról a
helyzetről elmagyarázva, hogy miért választották éppen azt a
szituációt. A magyarázat film formájában készüljön, vagy Eredmény: film vagy két fénykép magyarázó szöveggel. 3. Energia viták Korosztály : 12-20 évesek Eredmény: Az iskoláknak egy összefoglalót és két fotót kell készíteniük a vitáról (vagy egy fotót és egy videót). Minden iskola számára megjelenési helyet nyújt a honlap. Többeterről a tevékenységről. 4. Társalgások Korosztály : 12-20 évesek Eredmény: A chat során létrejött társalgási forgatókönyvet a honlapon tesszük közzé, mely lehetővé teszi a honlapra látogatók számára, hogy minél többet megtudhassanak az on-line beszélgetés témáiról. Mindez tanári kiegészítő eszközként is szolgálhat további osztálytermi beszélgetésekhez
|
KAPCSOLAT
PROGRAMOK |
||||||||||||||||